A hitelkártyák száma és használata szerte a világon, Európában és hazánkban is évről évre növekszik. Minél fejlettebb, érettebb a kártyapiac egy országban, annál többféle pénzügyi szolgáltatást használnak az ügyfelek, amelyek egyike a hitelkártya.
Jelenleg Magyarországon a hitelkártyák száma meghaladta az egymilliót. A növekedés olyan gyors, ezért fontos, hogy fogyasztói szempontból foglalkozzunk a kártyahasználattal.

A klasszikus bankkártya egy (általában lakossági) bankszámlához kapcsolódó, készpénzfelvételre és vásárlásra alkalmas fizetési kártya. A kártya birtokosa, a fogyasztó kizárólag a számlaegyenlege erejéig költhet a kártyáról, azaz készpénzt vehet fel, vagy kiegyenlítheti az általa vásárolt árucikk, igénybevett szolgáltatás ellenértékét. Ilyen típusú kártyát kizárólag pénzintézet bocsáthat ki, és a kártyával történő fizetéskor minden egyes művelettel rövid időn (órákon, legfeljebb napokon) belül, automatikusan megterhelik a kártyabirtokos bankszámláját.
Ezzel szemben a hitelkártyánál a kártyabirtokos és a bank között olyan szerződés jön létre, amely szerint a kártya egy előre meghatározott összegű hitelkerethez kapcsolódik. E hitelkeret erejéig az ügyfél vásárolhat, vagy készpénzt vehet fel. A szerződésben meghatározásra kerül az a kamatmentes időtartam (ha van ilyen), ameddig a kártyabirtokos a hitelkeretet kamatmentesen használhatja. Ezen idő elteltével (amely akár egy hónap is lehet) a fogyasztó vagy egy összegben fizeti ki a tranzakciók ellenértékét, vagy pedig a szerződésben meghatározott mértékű kamattal, részletekben fizeti ki. Nem vonatkozik a kamatmentesség a készpénzfelvételi műveletekre, ezek a felvételtől kezdve kamatoznak. A hitelkártya sajátossága, hogy az ügyfélnek nem kell feltétlenül betéti számlával rendelkeznie, a hitelkerete terhére is lebonyolíthat fizetési műveleteket. A hitelszámla megterhelése a fizetési művelet után, a szerződésben meghatározott időtartamot követően történik meg.

A bankok folyamatosan fejlesztik a visszaélésgyanús műveleteket kiszűrő ellenőrző rendszereiket. A legmodernebb rendszerek már az első gyanús műveletet is meg tudják állítani, és ha a gyanú igazolást nyer, hogy nem a jogos birtokos használja a kártyát, nem engedik befejezni a műveletet. A másik hatékony módszer a jogosulatlan kártyahasználat megakadályozására a műveletekhez kapcsolódó SMS küldése, amelynek során a bank ellenőrzi, hogy valóban a kártyabirtokos végzi-e a fizetést vagy a készpénzfelvételt.
A hamis adatokkal igényelt kártyákkal elkövetett visszaéléseknél is jelentős a javulás, mert a bankok szigorúbban ellenőrzik a kártyát igénylő ügyfeleiket.
Hazánkban „meg nem kapott kártyákkal elkövetett visszaélés” nem fordul elő, mert a bankok jelentős többsége nem postán küldi meg az új kártyákat, hanem személyesen, a bankfiókokban történik az átadásuk.

Gondosan kezeljük, és óvjuk a kártyánkat, fokozott óvatossággal őrizzük és kezeljük a kártya használatát lehetővé tevő személyi azonosító számunkat (semmiképpen se tartsuk együtt a kártyát és a kódunkat!).
Arra is ügyeljük, hogy adósságunk rendezése időben megtörténjék, mert a rossz adósok listájára felkerülni könnyebb, mint a listáról lekerülni, másrészt pedig az ilyen hitelünk mindig magas kamatozású.
Nagyon fontos, hogy felelősséggel kezeljük az „eladósodásunkat”.

A kártyabirtokos a kártyának nem tulajdonosa, az a kibocsátó tulajdonában marad, csak használatra kapta meg. Ezért a kártyabirtokos köteles haladéktalanul bejelenteni a kibocsátónak, ha észlelte, hogy:

• a hitelkártya kikerült a birtokából (őrzéséből),
• a kártya használatához szükséges azonosító kód, vagy más hasonló azonosító adat harmadik személy tudomására jutott,
• a bankszámla kivonaton jogosulatlan művelet szerepel.

A kártya elvesztésének/ellopásának bejelentését megelőzően bekövetkezett kárt, 45 ezer Ft-on felül általában a kártyabirtokos viseli, a bejelentést követően bekövetkezett kárért viszont a kibocsátó felel. A bejelentés előtt keletkezett kárt akkor viseli – legfeljebb 45 ezer Ft-ig – a kibocsátó, ha a kár nem a kártyabirtokos szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt következett be. Tehát a kibocsátó mentesül a kárviselés alól, ha bizonyítja, hogy a kárt a kártyabirtokos szándékosan vagy súlyos gondatlansággal okozta. A szándékos károkozásra jó példa, amikor videofelvétel bizonyítja, hogy a pénzfelvételt ellenkező állítása ellenére maga a kártyabirtokos bonyolította le. Súlyos gondatlanságnál az a leggyakoribb eset, hogy a személyazonosító kódot a kártyabirtokos a kártyája közelében tartotta, sőt magára a kártyára írta fel, és a felvétel szabályosan történt.
A bejelentést követően keletkezett kárért való felelősség érvényes arra az esetre is, amikor a kártyabirtokos azért nem tudott eleget tenni a bejelentési kötelezettségének, mert a kibocsátó technikai-műszaki rendszere nem működött.
Fontos, a fogyasztó/kártyabirtokos érdekét védő szabály, hogy a kártyabirtokos és a kibocsátó közötti jogvitában a kibocsátót terheli annak bizonyítása, hogy a kártyával lebonyolított műveletet nem zavarta/befolyásolta technikai-műszaki hiba vagy egyéb hiányosság. Ez azért fontos, mert ha meghibásodik a bankautomata vagy kifogy a pénz belőle, a fogyasztónak bizonyíthatóan kárt okozva, akkor a bíróság kártérítést fog megítélni.