Uniós rajtaütés az elektronikai cikkeket értékesítő honlapokon
Meglena Kuneva, az EU fogyasztói ügyekért felelős biztosa ismertette annak az EU‑ra kiterjedő – 26 tagállam, valamint Norvégia és Izland részvételével lefolytatott – vizsgálatnak az eredményeit, amely az elektronikai fogyasztási cikkeket értékesítő honlapok félrevezető reklámjai és tisztességtelen gyakorlatai ellen irányult.
Fair Business – a fogyasztókért
2009-ben az elektronikai termékeket árusító webáruházaknál ellenőrizték a fogyasztóvédelmi előírások érvényesülését, különösen a fogyasztók elállási jogának betartását. Az akciót Sweep day-nek nevezték el. A vizsgálat témájának azért az elektronikus termékeket árusító webáruházakat választották a tagállamok, mert ezek a termékek a legnépszerűbbek a fogyasztók körében.
Európai Egészségbiztosítási Kártya
Az Európai Unióban eltöltött nyaralásnak a pihenésről és a kikapcsolódásról kell szólnia. Néhányan azonban szerencsétlenül járnak: nekik a balesetről és a kórházról szól. Az EHIC egy ingyenes kártya, mely birtokosa számára garantálja, hogy ugyanolyan szintű állami egészségügyi szolgáltatáshoz férhet hozzá, mint a meglátogatott ország állampolgárai. A kártya állampolgárságtól függetlenül mindenki számára elérhető.
Már az üdülési szezon előtt olcsóbbá válik a külföldi mobilozás
2009. április 23.
Az Európai Parlament 2009. április 22-i plenáris ülésén megszavazta az új roaming szabályokat, melyeknek köszönhetően már július 1-jétől az eddiginél lényegesen olcsóbb lesz a mobilhívás, az sms-küldés és a mobil internetezés más uniós országokba történő utazáskor. Az új jogszabály következtében a következő években jelentősen csökken a külföldi mobiltelefon-használat (barangolás, illetve roaming) díja az Európai Unióban.
Egyre népszerűbb az online vásárlás az EU-ban
2009. március 14.
Az e-kereskedelem akadályairól szóló új jelentés – amelyet az EU fogyasztóvédelmi biztosa, Meglena Kuneva ma mutatott be – megállapítja, hogy az online vásárlás egyre népszerűbb az EU-ban, de figyelmeztet is egyben, hogy a határon átnyúló kereskedelem akadályai hátráltató tényezőként hatnak.
Az Európai Bizottság a fogyasztók segítségére siet
2008. november 28.
Az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága egy kampányt indít, hogy segítsen a fogyasztóknak minél jobban megismerni a jogaikat. A kampány minden fogyasztóhoz szól, életkortól függetlenül, elsősorban azonban a legsebezhetőbb fogyasztói csoportokat igyekszik megszólítani, mint a tizenévesek és a nyugdíjasok.
Az EP szigorítaná a játékok biztonsági követelményeit
2008. november 7.
Az Európai Parlament belső piaci bizottsága csütörtöki (2008. november 7.) ülésén támogatásáról biztosította azt a javaslatot, amely a játékok gyártóit szigorúbb biztonsági előírások betartására kötelezné. A tagállamok néhány héten belül, még karácsony előtt megadhatják a végső jóváhagyást a javaslatnak, amely a jelenleg érvényben lévő, húszéves szabályozást váltaná fel. Az új szabályok az EU-n belüli és kívüli gyártókat egyaránt érintenék.
Megszűnnek a félrevezető repülőjegy árak
2008. november 7.
A november 1-jén hatályba lépő új uniós rendelet értelmében megszűnnek a félrevezető repülőjegy árak. A meghirdetett viteldíjaknak a jövőben ugyanis tartalmazniuk kell az összes adót és díjat is, így nem lesznek többé „egyforintos” jegyek. A rendelet arra kötelezi a légitársaságokat és az olcsó repülőjegyeket hirdető honlapokat, hogy a repülőjegyek árában tüntessék fel az összes adót, illetéket és egyéb díjakat.
Erősítené a fogyasztói jogokat a Bizottság
2008. október 10.
Az Európai Bizottság 2008. október 8-án ismertetett javaslata erősítené a fogyasztói jogokat internetes és bolti vásárlás esetén. Szigorúbb feltételeket írna elő például az előzetes tájékoztatással, a kiszállítással, meghibásodással kapcsolatban és egyértelműbben szabályozná az e- (internetes) és az m- (mobil) kereskedelmet is.
Vége a félrevezető repülőjegy-áraknak
2008. július 10.
Az EP július 9-i döntése értelmében a repülőjegy-vásárlóknak joguk van tudni, pontosan mennyibe is kerül a jegyük. A meghirdetett viteldíjaknak a jövőben tartalmazniuk kell az összes adót és díjat is, nem lesznek többé „egyforintos” jegyek.
Az EU segít a focirajongóknak
2008. május 19.
A június 7-én kezdődő kontinensbajnokság eseményeit mintegy ötmillióan Ausztriában vagy Svájcban, élőben követhetik majd. A helyszínen esetlegesen felmerülő problémáik kezelésére intenzív tájékoztatásba kezdett az Európai Bizottság, a szurkolók fogyasztói jogaikról kiadványokból, egy erre a célra létrehozott honlapról, valamint egy segélyvonalon keresztül is tájékozódhatnak. A kampány témáját olyan fogyasztóvédelemmel összefüggő kérdések alkotják, mint például hamis stadionbelépők, jegyek átruházása betegség esetén, repülőgépes utazás, mobiltelefonos barangolási díjak, egészségbiztosítás az EU-n belül, vagy külföldi vásárlásnál felmerülő nehézségek.
Új bizottsági javaslat az élelmiszerek címkézésére
2008. január 30.
Az Európai Bizottság új, címkézésre vonatkozó javaslata szerint a kulcsfontosságú táplálkozási információkat minden előre csomagolt élelmiszernél fel kellene tüntetni, míg az allergén hatású anyagokat a nem előre csomagolt élelmiszerekre, valamint az éttermekben és más vendéglátóipari egységekben értékesített ennivalókra is kiterjesztenék
Az EU szigorúan fellép a repülőjegyeket kínáló, félrevezető honlapok ellen
2007. november 15.
Meglena Kuneva, az Unió fogyasztóvédelemért felelős biztosa ismertette annak az uniós vizsgálatnak az eredményeit, melyben az EU 15 nemzeti hatósága, valamint Norvégia vett részt, és amely a repülőjegyet árusító honlapok félrevezető reklámjai és tisztességtelen eljárásai ellen irányult. A szigorítások kiterjednek Európa vezető légitársaságaira, diszkont légitársaságokra és egyéb olyan honlapokra, melyek repülőjegyet árusítanak. A vizsgálat eredményeiből kitűnik, hogy az összes honlap több mint 50 %-ánál felmerülnek szabálytalanságok, különösen az ármegjelölést, a szerződési feltételeket és a javasolt feltételek egyértelműségét illetően.
Új fogyasztóvédelmi stratégia
2007. október 5.
A belső piacba vetett bizalmat erősítené az a következő hét évre szóló fogyasztóvédelmi stratégia, melyet a napokban ismertetett Meglena Kuneva, az Európai Bizottság illetékes tagja.
Európai harmonizáció a fogyasztók védelméért
Az uniós fogyasztóvédelem erősítését, a jogszabályok összehangolását, pontosítását várja az EP az Európai Bizottságtól.
Az Európai Bizottság zöld könyvet adott ki a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról. Eszerint „a felülvizsgálat elsődleges célja a fogyasztók valódi belső piacának létrehozása, egyidejűleg az egyensúly biztosítása a fogyasztók magas szintű védelme és a vállalkozások versenyképessége között”.
|